Pótári Adrián

-
A diplomámat Debrecenben szereztem pszichológiából és már egyetemi éveim során elkezdtem megalapozni a jelenleg is meglévő segítői, kutatói és tudományos szemléletem, egyúttal gyakorlatra szert tenni ezeken a területeken.
-
Pszichológusi tevékenységemet a Szalmaszál Lelkisegély Szolgálatnál kezdtem, ahol krízis intervenciót és segítő beszélgetést tartottam, humanisztikus szemléletű kiképzés után. Majd a LEA-nál, szupportív terápiás tevékenységet folytattam szupervízió mellett. Részt vettem az IPE hipnoterapeuta képzésén, ahol hipnózis, KIP, ego-state, NLP, technikákat sajátítottam el.
-
Még hallgatóként csatlakoztam a SOTE pszichofiziológiai és kronobiológiai kutatócsoportjához, itt beletanultam az alváskutatásba, az alvás alatti agyi tevékenységek (EEG, poliszomnográfia) rögzítésébe, elméletébe, elemzésébe és értelmezésébe. Alváskutatóként az MTA fejlődéslélektani kutatócsoportjának munkatársa voltam több mint öt évig. Ismereteimet a BME Pszichológia Doktori Iskolájában, kognitív tudomány témakörében bővítettem.
-
Érdeklődésem fókuszába tíz évvel ezelőtt került a neurofeedback, melynek gyakorlásához elvégeztem a SOTE által akkreditált biofeedback, (EEG) neurofeedback tréner képzést. Azt gondolom a neurofeedback kifejezetten izgalmas modern új terület, ahol a pszichológusi és agykutatással kapcsolatos tudományos ismereteimet nagymértékben tudom kamatoztatni az általunk végzett felmérések, vizsgálatok és tréningtervek kidolgozása során, és ily módon a hozzánk forduló kliensek számára alapos, minőségi szolgáltatást nyújtani.
-
Publikációs listám a A Magyar Tudományos Művek Tára-nak (MTMT) honlapján elérhető: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10046920
-
Pszichológiai konzultációra online és személyesen is van lehetőség. A neurofeedback-felmérés és a tréningek azonban kizárólag személyesen történnek, klinikai, kutatási minősítésű EEG-vel.
